kivetett

DOBAI PÉTER
Magányos bárka Chioggia hullámtörője mellett
vers Mária fotójára

szálmagányos, fekete charoni bárka:
nincs hajósa, nincs evezőlapátja,
nincsen kormánya, zúzott palánkja
régtűnt, ifjú viharoktól holtra sebzett - - -
antracit-csillámú, mély holthullám löki, taszítja,
forgatja előre-hátra, jobbra-balra, mintha volna
baljós, üres, halott hinta... de látom, hogy egyre
indulna még, mintha északi-déli honvágya
tengertávol horizontok emlékétől remegne
s mintha mégis éledne még híd, fedélzet, kötélzet,
hiába, hogy se delejtűje, se kapitánya, se legénysége:
mögötte nagy nyíltvizek lélegeznek...
tudom, az én sorsbárkám ez,
mellyel soha pionír útra már nem kelek
és őriző révet is, mely végleg parthoz enged:
élettel el többé soha nem érhetek - - -