Az iskolai élet fájó pillanatai, amikor egy kollégától (kollégáktól!!!!) kell megválni nyugdíjba vonulás miatt. Az iskola nem igazán a jövőjéről álmodozó vezetőtől az, ami, hanem azoktól a tanároktól, tanítóktól, akik az elképzelések mögé állva testet, arcot adnak neki, sikerre viszik a hétköznapokban. Ezért tud szorító érzéssé válni, ha a nyugdíjba vonulók után az eddig megbecsült képzési forma ellehetetlenülésével találkozva kell feltenni a kérdést: Ki folytatja majd? Ki áll a többiek mellé németet tanítani, rajzpályázati alkotásokat ösztönözni, diákszínjátszást támogatni? Minden ember pótolható! - szoktuk mondani. Igen, de az új ember nem az előző értékek szerves folytatója, szerencsés esetben hasznos újat hoz. Mindig izgalmas kérdés, nyer-e általa a szervezet ismét annyit, mint amennyit vesztett. .... S arról újabb fejezet szólhatna, hogy érkezik-e helyükre más. Szomorú szívvel köszöntünk el Kiss Ferencnétől, Majorcsikné Fabu Máriától és Tóthné Szabados Valéria kollégáinktól.