_
Titán
  • 2014. márc. 19.
  • 429
  • 11
  • 6
  • beágyazás
    M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
1948, Édesanyám velem várandósan a Noseda cég teherautójának dőlve.

Bányászlány   2014. március 19.

A Caola-történet harmadik fő szála az első világháborúban indult, mikor az akkori Honvédelmi Minisztérium olasz hadifoglyokkal építtetett fel egy katonai ruharaktárat. Mire azonban elkészült az épületegyüttes, a háború véget ért. Néhány évig irodák és szövetkezetek működtek a telephelyen, majd az állam különböző iparvállalatoknak adta bérbe, többek között szappan és háztartási vegyiáru gyártására. Az üzemet 1925-ben korszerűsítették, majd felvásárolta a frissen alapított Titán Vegyipari Művek Rt. Az új vállalatban a termelés irányának meghatározója dr. Noseda Kálmán lett, a Klein-féle szappangyár korábbi vegyészmérnöke. A cég 1950-ben kapta a ma is jól ismert BIP (Budapesti Illatszer- és Pipereszappangyár) nevet, amely később szintén a Caola jogelődje lett.

nevetnijo   2014. március 19.

De jó, már a pocakban meg vagy örökítve :)))

Kedvencnek jelölték
Gyűjteményekben
Albumokban