_
Az ajtó
  • 2013. okt. 25.
  • 607
  • 18
  • 3
  • beágyazás
    XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
Túl régóta állt már ott bezárva.
Elfeledték.

A "festék" megkopott rajta, a "rozsda" kezdte ellepni felszínét, pedig úgy tervezték annak idején, hogy ez ne fordulhasson elő. Meg volt az oka, hisz olyan dolgot őriztek mögötte, aminek léteznie sem lett volna szabad, így fontos volt a biztonság.

Egyedül arra nem számított senki, hogy az Őrzők mind meghalnak. Ez is a terv része volt. Persze nem azé, amit azok készítettek, akik bezárták azt a Valamit, nem. Ez annak terve volt, aki be akart jutni ahhoz a dologhoz. Mivel az ajtót semmilyen módon nem lehetett kinyitni, ezért azt a módot választotta, ami az egyetlen lehetséges megoldás volt a milliónyi lehetetlen közt, s amire még a készítők sem gondoltak. Várt.

Alapvetően az ajtó anyagát semmi nem tudta tönkre tenni, legalábbis mindenki ezt gondolta, mivel nem éltek évmilliárdokig. Az idő volt az egyetlen dolog, ami "megette" azt az anyagot. Érdekes mód rendkívül hosszú idő után az anyag valami oknál fogva elkezdett szétesni, de mivel ez annyira nagy időintervallum volt, senki nem tudott róla. Így hát nem kellett semmi mást tenni, mint "várni".

Ezzel az a baj, hogy az évmilliárdok kicsit sokáig tartanak, így hát felgyorsította a folyamatot. Ezen az egy helyen. Aki kitalálta ezt az egészet, ráért akár ezer évet is. Türelmes volt. Az Ő találmánya volt az időgyorsító, s tudta, mi van ott bent, mit miért tesz.

Mindent eltervezett, mindent megtett, amit kellett, és lassan elérkezett az idő, amire várt. Ott állt az ajtó előtt, amit már elkezdett enni az idő vasfoga. Tudta, hogy már csak egy perce van vissza addig, hogy végre bejusson. Várt.

Aztán egyszer csak a kapu anyaga kezdett felbomlani, s az út szabaddá vált.

Elmosolyodott, s lépett egyet előre. Második lépés már nem volt. Hihetetlen ragyogás árasztotta el a bejáratot, s bontotta atomjaira testét.

A Fény lassan kilebegett az ajtón, majd egyik pillanatról a másikra eltűnt, csak egy "marék" hamut hagyva az addig bolygónak nevezett gömb helyén...

www.facebook.com/AshenThePhotographer
Gyártó: Canon EOS 550D
Fókusztáv: 23mm
Rekesz: f/9.0
Zársebesség: 1/100
ISO: 100
Készült: 2012. jan. 01. 16:44
Kevesebb
Több

nevetnijo   2013. november 12.

Nagyon tetszenek a fotóid, és a történetek. Te írod?

Ashen   2013. november 12.

Köszönöm, örülök, hogy tetszenek. :)
Igen, én írom őket.

A Facebook oldalon korábban is láthatod őket, minthogy ide kiteszem. Ha érdekel. :)

nevetnijo   2013. november 12.

Gratulálok, nagyon jó írások. Megnézem a facebook-on :)

Kedvencnek jelölték
Gyűjteményekben
Albumokban