_
A bringakonyhások szállítójárműve.
  • 2010. szept. 26.
  • 1988
  • 4
  • 19
  • beágyazás
    XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
...mindenféle kétkerekűvel...
Kevesebb
Több

fkolesdi   2010. szeptember 28.

Hát elég kritikus, ahogy bringáznak. Így megpakolva, mennyi lehet a féktávja? Bár ez mellékes is , mert a piroson is úgy mennek át, mint a zebrán.

anna schwelung   2010. szeptember 28.

...ne súlyos a poggyász!...ezzel szállítják a társak részére a hiányzó küllő prizmákat:-)

szciklon   2010. október 06.

A kép nagyon klassz lett, köszönöm.
A képen a nő én vagyok.
A fröcsögő, magukat nagyon viccesnek gondoló kommentelőknek pedig:
A bicaj a Bringakonyha Budapest teherhordó biciklije. A Bringakonyha rászorulóknak rak össze kerékpárokat, önkéntes munkában. Most éppen a vörösiszap károsultjainak gyűjtünk adományokat, amiket ezzel a teherhordó biciklivel fogunk elhozni Budapesten belül, megspórolva nem kevés szmogot. Tájékoztatásul: a járgány körülbelül két hete van készen, és ezalatt nyolcvan-kilencven kilométert ment már. Akárhogy is fáj, el tud indulni, meg tud állni (kár, hogy a fikázó kommentelők nem láttak még soha kontraféket), és rengeteg dolgot tud cipelni, nem kell bele benzint venni, nem kell utána parkolódíjat fizetni, valamint fillérekbe került létrehozni.
Valami más csámcsognivalót lehetne már találni, mint a pirosozás, meg a küllőprizma. Szánalmasak vagytok. Ha valami értelmeset is akartok esetleg kezdeni az életetekkel (lásd: get a life címszó alatt), hozzatok adományokat a vörösiszap-károsultaknak. Ha a parkolódíjat drágálljátok, nem gond, elmegyünk érte, és képzeljétek, még a pirosnál is meg fogunk állni.

Hamra   2010. október 06.

Nem egészen értem, hogy miért kell embereket ismeretlenül bántani.

Orsi barátnőm nagy bringás és nagy aktivista. Mindkettőért borzasztóan tisztelem!

És csak zárójelben kérdezem: amúgy ti tettetek valamit az árvízkárosultakért, vagy a vörösiszap-károsultakért?

anna schwelung   2010. október 06.

Kedves Szőke, Bringás és Nőtársam!
...csak remélni merem, hogy rám nem vonatkozik a fröcsögő, szánalmas és egyéb jelző!!... Azt is remélem, hogy nem engem okolsz vagy egyenesen gyanúsítasz a vörös iszap keletkezéséért illetve a sajnálatos tragédia létrejöttéért!!!...nagyon nagy kár, hogy mielőtt mindent elsöprő ciklon sebességgel billentyűzetet ragadtál, nem számoltál el tízig, kétségem sincs afelől, hogy el is tudsz addig számolni:-)
Ugyanis!!!...ha végignézted volna csak és kizárólag a critical mass albumomat, mely legalább 50 fotót tartalmaz régebbről és ez évről, akkor láthattad volna hogy magam is részt veszek az eseményeken....és mit ad Isten, vagy helyette Anna, még az indafotón rendszeresen propagálom is néhány nappal előtt, hogy minél többen részt vegyenek rajta! ...nézd csak aranyos: http://indafoto.hu/anna_schwelung/image/7539951-d6b227...
A fotóra visszatérve, pontosan azért fotóztam és tettem közzé, mert érdekesnek tartottam és igen nagy elszántságról tanúskodó résztvevőnek gondoltam a családot, hogy az autósok között, forgalomban, szmogban vállalta azt, amit vállalt. Ilyen járművek általában a tavaszi cm-en vannak, amikor teljes útzár alatt közlekedünk mi bringások. Nyilván nem tudhattam az eszköz funkcióját, de nem is cikiztem!...hiszen ha ismered a jeleket, kommentem szájlival zártam utalva a hírre, miszerint derék rendőreink a küllőprizma miatt b

szciklon   2010. október 06.

Kedves Anna,
olyannyira nem haragszom, hogy neved alapján kerestelek Facebookon, hogy megköszönjem a képet, nem találtalak, így most pótolom, és egyben engedélyt szeretnék kérni, hogy a weboldalunkon (www.bringakonyha.hu) közzétegyem, természetesen neved feltüntetésével.
Nagyon tetszenek a képeid, végignéztem a másik kommentelőnek szólt a mérgem (nem néztem, hogy egy vagy két ember szólt hozzá, most látom, hogy egy és ugyanaz a személy), nem pedig neked.
Igazából attól durrant el az agyam, hogy mindenhol csak a negatív fröcsögést tapasztalom, nemcsak bringával kapcsolatban.

anna schwelung   2010. október 06.

folyt....küllőprizma hiánya miatt büntették bringás társainkat, miközben tapasztaljuk, hogy a két kézzel mobilozó-mutogató autósokat nyugton hagyják, mert Őket ugye nehezebb megcsípni. Ezt egyébként több cm-es fotón kommenteltem is eszerint. Csókolom dolgos kezecskéd, mellyel biztosan nagy méreggel verted szegény betűket! ...és remélem, sőt bízom benne, hogy a hétfőn történt tragédia áldozatainak gyűjtésekor igen-igen kevés lesz ez a fajta városi jármű, és ennek okán egyre több-és több hasonló bringa épül!!...nyilván nem újabb tragédiákat követelve írom ezt, hanem azért, mert a leírásod és a fotó szerint is hasznos jármű lehet hasonló esetekben!!
Végezetül lásd a bringás szőke társnődet, aki válaszolt megalapozatlan leveledre!! Üdvözöllek:
http://indafoto.hu/anna_schwelung/image/9212799-0d1bbe...

anna schwelung   2010. október 06.

szciklon: ...kár, hogy nem ezzel kezdted, mert az szerintem teljesen más értelműnek látszott. ...így az angol idézetedre latinos műveltségem okán csak azt mondhatom: si tacuisses, philosophus manisses!!
Természetesen a jó ügy érdekében hozzájárulok a fotó felhasználásához, nevem feltüntetésével! ..csak sajnos nem olyan kiváló minőségű, mint társaimé, de mentségül szolgáljon, csak kattintgattam a nagy magyar estében:-)

szciklon   2010. október 06.

Eh, bocsánat, tényleg nem bírtam feldolgozni, hogy azt gondolja valaki, hogy egy ilyen járműre nem teszünk féket, nem tudunk vele megállni, meg piroslámpázunk... a tudatlanság feneketlen mélysége borította fel a lelki egyensúlyomat, illetve az a tény, hogy itt van ez a tök tuti kép, amit leloptam a Facebook profilomba (felírtam, hogy a tiéd :-) ), napokig ment rajta az örömködés, hogy mekkora fless a gép, hogy milyen klassz a kép, erre valaki tök ismeretlenül, azt se tudja kik vagyunk, mik vagyunk, fikázni kezd.
Persze az indafotó az indexé, és sajnos tudjuk, hogy milyenek az indexes kommentelők :(
apropó, ha a címkék közé beteszed a cyclechic-et is, szerintem a cyclechic.hu-ra is van esélyed felkerülni...

anna schwelung   2010. október 06.

Hamra: sajnos nem értem, mire is vonatkozik a kommented!...szerintem eltévedtél valami nagy nagy rengetegben, és a kiút keresése közben hozzám kerültél....de nálam jó helyen vagy, mert megmutatom a helyes irányt:-)...kifelé menet ezen az oldalon a fotók végére görgetve nevem mellé kattintva, majd a vote gombra ütve meghálálhatod az útmutatásom! http://indafoto.blog.hu/2010/10/04/indafotofal_szavaza...

anna schwelung   2010. október 06.

szciklon: Rendben!...jól kibeszélgettük magunkat:-))...köszi a tippet, a cm-es fotóim nagy részén használtam e kifejezést a címkékben.

szciklon   2010. december 07.

Kedves Anna!
Biztos Te is örülsz, ha megtudod, hogy az origo.hu-n címlapos lett a képed :-)
http://www.origo.hu/index.html
Ha esetleg addig lekerül a címlapról, akkor itt a cikk:
http://www.origo.hu/itthon/20101201-katonai-teherautot...

anna schwelung   2010. december 08.

szciklon: gratulálok az elnyert támogatáshoz!...sok sikert a további munkához!...csatlakozom fkolesdihez:-)

szciklon   2010. december 09.

Anna, ha esetleg nem láttad a címlapot, lementettük a screenshotot, átküldjem?

anna schwelung   2010. december 09.

szciklon:köszi, sajnos nem láttam!...jöhet az adatlapomra, ha van rá lehetőség!...várom.

Kedvencnek jelölték
Gyűjteményekben
Albumokban