Gémeskút a lemenő nap fényében

Nagyszerű sziluett.

Berta Béla

Gémeskút
Szúette ága közt sandán áll a rúdja,
Hívó hangját rég nem hallja a róna,
Nem szolgál sem embert, sem jószágot,
Meredten nézi a halovány holdvilágot.

Valaha nap mint nap bólogatott,
Embert és jószágot egyaránt itatott,
Haloványan emlékszik még a rég múltra,
Mikor a gulya bőgve ment a vályúra.

Talán már száz éve látja fenn a napot,
S látta rég még a Bundást amott,
Az idő rohanva futott tova el azóta,
Hogy szomjas vándor meglátogatta.

Pedig hát valaha idejárt a gulya,
A gulyás, a juhász, a botja és szamara,
Ittak jót a fodrozó, ízes, hűs vizéből,
Jutott bőven a szikes föld mélyéből.