igen anna látom, s azt is, hogy mögötte keresztapád éppen havat hány. :D
Anna: Ez milyen lekvár ami rajta van és nem győzitek elhányni?
Kíváncsi vagyok, ki lesz az első a jelentkezők közül? :-D
Háát, valahogy így...:-)
Talán jobb is, hogy nem tudjuk, mi van előttünk!
Hát persze Erzsike, én is ezt mondanám, ha más írta volna!:-)
Tudom, hogy előttem az élet, de a zöme már mögöttem, csak az arányokat nem tudni:-)
Előtted az élet Hermi.
Még sokat kell játszani az unokáddal, meg esetleg az öcsihugival, mint annak idején a lányom mondta a leendő öccsére.
Igen Erzsike, de azt még meg is kell érni:-)
Akkor jövőre kerek lesz. :)
Nem a torta. :D
Na, ez a torta lenne nekem aktuális a nyáron!:-))
Lányok és Béla, rajtam nem múlik, gyertek.
Ez a technika nálam bevált, mármint a meghívás.
Tíz internetes addig ismeretlen ismerős már meglátogatott személyesen is 100 kilométeres körön kívülről.
Sőt egyszer mind a tízen együtt ünnepeltük itt a (70-1)
születésnapomat a nagy esés után.
Tehát nincs lehetetlen, csak Karolina hozzon baracklekvárt, mert az sajnos az idén kevés volt.
A mi Bélánk kitűnő probléma megoldó képességekkel van ellátva!:-D
Karolina: Főzess belőle pálinkát! Aztán téged is meglátogatunk fánkevés előtt (és utána is)! :-)
Nagylelkű vagy te is Karolina!!:-))
:-) Erzsike: valóban bedobhatnál valami technikát, hogy közelről is érezhessük az illatát és az ízét!:-D
Majd szerzek egy drónt, s küldök.
Valóban finomra sikerült.
Kár, hogy olyan messze vagytok.
Béla, ha erre jársz, bármikor.
Ha más nincs, kapunk elő valami finomságot a mélyhűtőből.
Megyünk! Ez igen finom lehet! :)
Megyünk vendégségbe! :-)