Remek ötlet volt.
Remélhetőleg a látogatók is értékelik és vigyáznak rá.
Természetesen eredetiek, hiszen kőzetbe / riolit tufa / vájt üregekről van szó. A berendezésük érdekesebb, mivel a feltárásuk során sok mindent találtak, illetve a környékbeliek gyűjtésének köszönhetően rengeteg használati tárgy került elő, melyekkel sikerült "feltölteni" a lakásokat, melyek a kor életkörülményeit is láttatják. A település vezetésének kiváló döntése nyomán garantált, hogy ebben az állapotban meg is tartják és óvják Egerszalók látnivalóját.
Ezek a barlanglakások eredetiek?
Csak fel lettek újítva, ugye?