_
Váci Székesegyház
  • 2014. aug. 27.
  • 882
  • 18
  • 9
  • beágyazás
    XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
A váci püspökséget István király alapította. Székesegyházát I. Géza fejezte be, itt is temették el 1077-ben. A várszerűen megerősített egyházi központ a köréje emelt kőépületekkel és sáncokkal sem tudta megakadályozni a tatárok 1241-es virágvasárnapi rohamát.

Ez a székesegyház a négyszögletes alaprajzú belsővárban állott. A Duna-parti várat külső falakkal, falszorosokkal és vizesárokkal is megerősítették. A falszorosok védelmére kerek külső tornyok is épültek, az északi oldal várkapuját pedig barbakánnal is biztosították.

A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt székesegyház már az ötödik püspöki főtemplom a váci püspökség megalapítása óta. Tervezésére Eszterházy Károly püspök Pilgram osztrák építésznek adott megbízást. A már elkészült alapokra a következő püspök, Migazzi Kristóf egy a saját építésze, Canevale által megálmodott klasszicizáló, későbarokk ízlésű székesegyházat építtetett.

A homlokzat szobrai Bechert József váci mester alkotásai. A főoltárkép Szűz Mária Szent Erzsébetnél tett látogatását, a vizitációt ábrázolja, a kupolafreskó pedig a Szentháromság diadalát. Mindkettő a kor legnevesebb művészei közé tartozó Maulbertsch alkotása.

A szentélykorlát tartalmazza a török időkben elpusztult reneszánsz székesegyházból származó eredeti darabokat is. A templom alatt altemplom húzódik, mely püspökök, kanonokok és világiak temetkezési helyéül szolgál.
Gyártó: Canon EOS 100D
Fókusztáv: 18mm
Rekesz: f/14.0
Zársebesség: 1/160
ISO: 100
Készült: 2014. jún. 28. 12:50
Kevesebb
Több

nevetnijo   2014. augusztus 28.

♥-esen :) mindig kíváncsian jövök hozzád, milyen meglepetések várnak rám :)))

Chromcsi   2014. szeptember 01.

Évike, az indát én is azért szeretem mert nagyon sok számomra ismeretlen helyet ismertem meg ezáltal. Nekem is van listám egészen hosszú, s abból válogatunk időnként. Vácot, s környékét is ezáltal fedeztük fel, s nem bántuk meg! :) De, Sződligetet ki ne hagyd ha arra jársz!!! A képeit nemsokára rakom föl! :)

Chromcsi   2014. szeptember 01.

Mária, nagyon köszönöm, valóban csakis egyetérteni tudok Veled!!! :)

Ildi, mint másik világutazó, Tőled is remek ötleteket szoktam kapni! :)))

iiilona   2014. szeptember 04.

Pompás kép!

Köszi az ismertetőt.

Chromcsi   2014. szeptember 05.

Ilona, nagyon szívesen teszem, én magam is szívesen olvasom, ha Valaki tesz a képek alá...:)

Kedvencnek jelölték
Gyűjteményekben
Albumokban