_
totális pusztulás
  • 2019. febr. 20.
  • 219
  • 5
  • 3
  • beágyazás
    XXL XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 1963 óta működött a Steindl Imre utca 8. számú épületben. Az épület 1860 körül, a kiegyezés előtti időkben épülhetett. Az akkori budapesti utcajegyzék szerint az Árpád utca 8. szám alatt. Az épület külső homlokzatát és annak díszítő elemeit egy korábbi felújítás során eltávolították. A fellelhető dokumentumok alapján az épületet a kezdetektől középületként hasznosították. A II. világháború idején úgynevezett sárga „csillagos ház” volt, majd a világégést követően a ház, illetve a háztömb 1956-ig a „kormányzati negyed” szerves részévé vált. Az épületben működött Révai József népművelési miniszter titkársága. A háztömb egyik házának pincéjéből át lehetett jutni a másik épületbe, a pincében található alagútrendszer pedig összeköttetésben állt a Parlamenttel.
Valamint itt van Rákosi atombunkerének főlejárata is. A házon belüli tíz méter magas betontömb több emelet mélységbe vezet a föld alá, 283 lépcsőfok a célállomás, és ott van az a lift, ami a maga idejében Európa leggyorsabb liftjének számított.
Gyártó: FUJIFILM FinePix S2980
Fókusztáv: 5mm
Rekesz: f/3.1
Zársebesség: 1/170
ISO: 64
Készült: 2019. febr. 11. 11:55
Kevesebb
Több

Hermi   2019. február 20.

Hogyan nem estek ki még az ablaktokok...?

nevetnijo   2019. február 20.

Meg a kitört ablaküvegek, kész életveszély!

Kedvencnek jelölték
Gyűjteményekben
Albumokban